Jenő üveges tekintete hitetlenkedve meredt a hűtő kietlen jégsivatagára.
– Elvitte… – rebegte alig hallhatóan. De hogy épp a pörköltöt! A PÖRKÖLTÖT!!!
Még a könnycsepp is szomorúan bucskázott évtizedes szarkalábain a tokaszalonnából, sörből és csuszából formált komoran morgó hasára, ahogy újra és újra kinyitotta, majd visszacsukta a frizsidert. De hiába a szája alatt elmormolt bazdmeg varázsigék, a jó öreg Lehelből nem lett bűvészdoboz. Aztán borgőzös elméjében lassan földerengtek Marcsa reggeli motiváló szavai az állásinterjú előtt:
– Ha ma se mész el a hivatalba, elhagylak a picsába Jenő, értetted?! Nem fogom tovább eltartani a picsádat, ezt velem nem… SSSSSSS – nyomta el a dohánytól karcos bíztatást a teáskanna éneke.
Jenő pedig, mint rutinos munkakereső, tudta mi kell a HR-nek: lazaság. Be is tért hát útközben a Sarkiba, aztán a Koccintósba és persze Micikéhez is egy jó szilvára. A reggeli gyümölcssaláta pedig ma se hagyta cserben! Szép sorban föloldotta a gátlásait, a mozgáskoordinációját, sőt, a magyar nyelv szabályait is.
A hivatal ügyintézői már messziről megérezték a 10 helyett elegáns késői belépővel fél 1-kor bekacsázó 40-es hobbi sommelier érkezését. Hiába, ez a természet és a Nasivin csodája, a női megérzés.
– Mi ke csinni? – tudakolódott daliánk a finn-ugor rokonság jegyében.
– Hogy tetszik mondani? – finntorgott a láthatóan évek óta szigorú szénhidrát diétán élő, talán a hun eredetet jobban preferáló kollegina.
– MI…KEEE…CSINNÁÁÁÁNI? – ismételte meg készséggel a kérdést a főként a hangerőben bízó ómega hím, Google Translate-t megszégyenítő hatékonytalansággal ültetve át szavait ittasról magyarra.
– Jöjjön vissza, ha kijózanodott! – csattant föl a nyelvi akadálytól a plus size kiskosztümös bürokrata – Janó, intézkedj léccives!
Janó pedig engedelmesen bajtársa hóna alá nyúlva támogatást nyújtott Jenőnek a kiútkeresésben. És épp, mikor megszövődött volna köztük az évtizedes férfibarátság, Marcsa hívása tépte szét a bráderhúd acélszálait.
– Na, elmentél? – tért mindjárt a lényegre, ugyanazokkal a szavakkal, mint mikor anno az esti légyottok vége felől érdeklődött.
– Eee. – felelte büszke elégedettséggel a derék kan, egy jógapóz bemutatása közben a buszmegálló padján, amit Janó indított és a gravitáció fejezett be.
– Na, elmész a pi…pi..pi..pi..pi – búcsúzott örökre a Poharak Leverője, a Pacal, a Lecsó és a Pörkölt királynője, a Seherezádé védelmezője, a palotapincsik anyja, a Viharhadházban született Marcsa.
