– Istenem, istenem! – töltötték be a szobát Karl ismerős, falon átszűrődő, tompa nyögései. A parázna pernahajder hallatán az idős Smidtné a fejét csóválva egy kurvapecér elmorzsolásával sommázta véleményét.
Odaát Ana szemei pajkosan pásztázták az ágyhoz kötözött kéjenc címlapra illő testét. Jól tudta, hogy egy férfi szívéhez a bordáin keresztül vezet az út, de egyvalamit még szeretett volna megtudni, mielőtt belsőséges viszonyba kerülnek, ezért finoman a bal lábára nehezedett és kéjesen figyelte, ahogy a magas sarkú torok akupunktúra olthatatlan vágyat generál a férfiban a levegő iránt.
– Mennyi rumot kevertél az italba? – kortyolt egyet a mennyei koktélból, aminek a receptje vétek lenne, ha a sírba száll.
Karl vörösen torzuló arcán jól látszott a döbbenet, hogy a végzet csinos asszonya nem a több tízmilliós bankszámlája azonosítókódjaira, a kormánytitkokat rejtő gépe jelszavaira, vagy az aranytömbökkel teli széfe zárkombinációjára kíváncsi.
– 3 centet. – hörögte kidülledő szemekkel.
Elég hülye utolsó szavak ezek egy profi kémtől, de hát ki az, aki magvas bölcsességekkel búcsúzik a világtól? Karl útját összetört szívek, megbuktatott kormányok, kisebb népirtások és több pénzügyi összeomlás szegélyezte, de ma nem ezekért kellett felelnie. A vesztét pusztán az okozta, hogy ismerte Jürgent…
„– Ölni? Azt könnyű. A hullát eltűntetni? Na, az nehéz. –” csengtek a törékeny nő fülébe egykori mestere szavai, ahogy vidáman belekezdett a kezét csonkolomba. Karl vére egészen felpezsdült a csontfűrésztől, absztrakt műalkotásokat varázsolva a fürdőszobai csempére és Ana arcára, miközben kislányos bájjal dolgozott. Láthatóan nem volt egy felszínes ember, mindig szerette mélyebben is megismerni a másikat…
Különben igazán jó feleség lett volna, okos volt, vicces, vonzó, szenvedélyes és gondoskodó… leszámítva a pszichopátiás vonásokat és az autisztikus jegyeket, amiket még az óvodapszichológus állapított meg nála és amiért tehetős szülei hirtelen intézetbe adták alig 5 évesen.
Nem haragudott rájuk, tulajdonképpen senkire sem haragudott és szinte semmilyen más érzelmet sem érzett soha. Ettől ijedt meg a szakember, a családja, a gondozói és később a tanárai is. Akkor sem a harag vezette, mikor kénsavban feloldotta az apját, majd az anyját, mint most Karl legtöbb részével is tervezte, pusztán szüksége volt az örökségére. 22 éves korára az intézetben, majd a maffiától kapott kiképzésnek köszönhetően már profi bérgyilkos volt, de szeretett volna – bár esetében talán nem ez a legjobb kifejezés – végre függetlenedni, a saját lábára állni. Az öreg Hans persze mondta, hogy nem így mennek a dolgok az alvilágban, ám Hans a kora ellenére nem volt bölcs ember, ahogy a felesége, a gyerekei és a kápói se voltak azok. De mikor a szemed láttára puzzle-t csinálnak az összes emberből, aki valaha fontos volt neked, az elég intenzív élmény, hogy még a legostobább alak is megnyíljon a tanulásnak. Hans utóda pedig megértette, hogy meglehetősen egészségtelen dolog Ana jogos igényeinek a korlátozása arra, hogy felnőhessen. Így az új Donnal az élen már nagy megértéssel fogadta a család a megismételt kérést.
Jürgen Zimmer, egy jó vágású, fiatal tiszt volt a terrorelhárítánál és a 30 esztendő alatt az egyetlen ember, aki valami érzésfélét váltott ki a nőből… még 5 éve ott, a kihallgató szoba félhomályában. Ana azóta nem tudta kiverni a fejéből azt a szép, mélyen búgó hangot, ahogy Jürgen oldalra rántva a székét fölémagasodott és mélyen a szemébe nézve azt dörögte: – Börtönbe juttatlak, te pszichopata.
Lenyűgözte, hogy valaki ilyen kevés együtt töltött perc után ennyire jól ismerje őt. Jürgen persze erősen túlzott, talán a dühtől és a kétségbeeséstől épp nem is volt tisztában a hatáskörével, hogy ő nem ügyész, pláne nem bíró és legfeljebb a fegyveres kíséret tagjaként juttathat bárkit is börtönbe. Ana pedig nem akarta felvilágosítani, csak szótlanul, megigézve nézte azokat a vadul tajtékzó szemeket és arra gondolt, hogy más körülmények között – ha nem lenne a székhez és a földön lévő vaspánthoz láncolva – felállna és megcsókolná. Persze nem sikerült rábizonyítani az árvaházi tüzet… neki, mondjuk jól jött, hogy a kartonja és minden egykori személyes tárgya a tűz martaléka lett, 104 gyerek és 15 gondozó ezért igazán nem tűnt nagy árnak.
Ma már új személyazonossággal és külsővel, Miaként élte az ambiciózus, fiatal, nagyvárosi nők életét. Jógára járt, tartotta a vegán diétát, divatosan öltözött és falta a pasikat…, na nem szó szerint egy apró incidenstől eltekintve, de azt most hagyjuk. Igazán semmit nem azért csinált, mert kedve volt hozzá, csak azért, hogy fenntartsa a normalitás látszatát, mert mégis ki gyanakodna egy sikeres belsőépítészre, aki sokat utazik, hogy két stílusos penthouse megtervezése között néha megölne ezt-azt.
De egy hete szembejött Tinderen Karl és egy közös fotón ott mosolyogtak Jürgennel. Némi kutakodás és profilfeltörés utána pedig Ana már biztos volt benne, hogy két ilyen jó barát ki nem hagyná a másik temetését…
