Pofás kis albérlet. Tágas, rendezett nappali, minimál bútor. Nemrég újíthatták föl.
– Peti. – intézi gyorsan a bemutatást Irén, mire a 18 forma, sportos, szőke srác a gurulós székből unottan Kati felé int – Ő meg Maja. – mutat a kanapén gubbasztó, hosszú, fekete hajú lányra gyűrött pizsamában. Ő is középsulisnak néz ki. Bambán mered az ölében heverő laptop képernyőjére, fején sötét head-settel.
– Sziasztok! Kati vagyok! – üdvözli barátságos, kissé zavart hangon az újdonsült lakótársakat a náluk jó tízessel idősebb lány.
– Na gyere, megmutatom a szobád! – ragadja karon a meglepett leányzót a főbérlő és már vonszolja is befelé – Ez itt a WC. – löki be az ajtót egy pillanatra, majd mire Kati szemei felfognák a látványt, már rángatja is tovább – Ez meg a fürdő. – következik az újabb villámbemutatás – Ez meg itt a te szobád. – tárul fel egy egérlyuk előtte. Hosszanti irányban egy ágy, a fejtámlánál, rá merőlegesen egy deszkalap asztal gyanánt, alatta fűtőtest, meg egy műanyag szék a párna mellett, az ágy fölött egyszerű polcok, szemközt apró szekrény. – Na, jó lesz? – igyekszik mézes-mázosan tudakozódni a 40es, hivatásban megöregedett prostit idéző festett szőke hölgyemény.
– Igen, azt hiszem. – próbálja leplezni a csalódott fintort Kati. Egy estét csak kihúz majd valahogy itt is, aztán irány haza.
– Jól van. – nyugtázza az üzlet nyélbeütését a rekedtes hang – Messziről jöttél?
– Budapestről. – érkezik a felelet.
– Á, egy pesti! – jön a sokat sejtető válasz – Akkor biztosan fáradt lehetsz!
– Rám fér a pihenés – sóhajt igenlően a lány –, durva volt az egyetem.
– Jól van, ha bármi kell, csak gyere le és kopogj be! – búcsúzik egy negédes félmosollyal Irén – Jó éjszakát!
– Jó éjt! – int utána Kati, de már csukódik is az ajtó. Gyors kipakolás, sminkigazítás – mert már mégsem fog, csak úgy kilépni eléjük – aztán jöhet a kötelező ismerkedés.
Bátortalan kopogással nyit be ismét a nappaliba.
– Sziasztok! Bocsánat a zavarásért! Elég hülye ez a helyzet, hogy hozzátok kell majd átjárnom a fürdőbe. – hadarja zavartan Kati – Mi a fene ütött belém? Most leblokkolok itt két gimistől?
– Ja. – biccent flegmán Peti.
– Szóval csak azt szeretném, hogy minél kevesebbet jövök majd, amennyire csak lehet, mert nem akarok zavarni és nem akarom azt se, hogy ez a rövid együtt töltött idő kellemetlen legyen nektek. – darálja egyre vékonyabb hangon, remegve, a lassan érthetetlenné váló szavakat a lány. – Reggel 6-kor kéne a fürdő, megoldható? – vágja ki végül magát a torkát megköszörülve.
– Persze. – húzza föl némileg a szemöldökét a srác, hogy miért kel valaki olyan korán szombaton – Mi akkor még alszunk.
– Van most valaki a WC-n?
Fejcsóválás a válasz, így irány a pókhálókkal teletűzdelt dzsungelbudi, és a szánalmas erőlködés, hogy elterelje a figyelmét arról a megaláztatásról, hogy az a két taknyos kölyök, aki előtt az előbb szénné égett, most még azt is hallani fogja, ahogy magán könnyít. De hiába, a természet nagy úr. Közben a Fostartály: Szarj! című örökzöldjére gondol, ahol az énekes először fakó hangon közli a felszólítást, majd az éktelen 5 másodperces finn death metal rettenetre artikulálatlanul üvölti az egyszavas dalszöveget. – Székrekedéseseknél kimondottan terápiás hatású lehet.
Szemlesütős, jóéjszakát elrebegős gyors kislisszolás az arcmosás után, és irány az ágy. Lámpa le, dunyha föl és szundi… lenne ha nem recsegnének minden egyes apró mozdulatra az ágy kézzel készült, Csehszlovák, médin 1944 rugói – amik, ha átszakítanák a huzatot infúzióban jöhetne a tetanusz és még így is bizonytalan volna a túlélés. Hozzá persze a tipikus bálna párna: terebélyes és lapos, nulla tartással. Az a fajta, amit még félbe hajtva, összerázva sem lehet a fej alá úgy betenni, hogy reggel ne akut merevgörccsel ébredj. Tetejébe a huzatokat is a vendég húzza föl. Hiába, Pécs vendégszerető város!
Aztán lassanként az álmosság mégis elborítja a megfáradt lány agyát, és már épp jönnének a zöld mezők, mikor az ablak alatt felugat egy kutya, ahogy autó fordul a felhajtóra… aztán párszor fél órás szünetekkel még úgy a maga örömére. Node Bodrink is elfárad egyszer kb. éjfél magasságában, 3 óra forgolódós szentségelés után, amit a szemfüles álommanók nyomban ki is használnak.
– Pipipipi-pipipipi-pipipipi! – jelzi gyöngéden a fröccsöntött kínai órás műremek, hogy ideje kidörzsölni a csipákat és felkenni a legszebb mosolyt, mert indul az újabb egyetemi szeánsz. Kati kábultan, másnaposabb pillanatait idéző fejfájással és szájszaggal egyensúlyoz keresztül a valószínűtlenül a nappali közepén felejtett papucsok között, és úgy kapaszkodik bele a fürdőszobai kilincsbe, mint Stallone a Clifhanger-ben a sziklaperembe. A frissen cserélt, szép faajtó hangtalanul enged bebocsátást a kóckirálylánynak, aki egy kulcsfordítás után már nyitja is a csapokat, hogy jó meleg legyen a víz, mire alá áll. Ruhátlanodás után kis nyújtózás, szokásos kritikus fenék és pocakméregetés a tükörben és hiábavaló fogadkozás a fitneszbérlet megvételére, majd a csattogós gumipapucsokban jöhet a jól megérdemelt vízsugár alatti ébredezés.
– Anyádpicsáját! – visítja Kati, ahogy kivetődik a jeges zuhatag alól, másodpercek alatt olyan keményre fagyott mellbimbókkal, hogy üveget lehetne velük vágni. – Mi a szar? – nyúl be halkan a fogai között sziszegve a szavakat a csapokhoz, hogy mindkettőt kinyitotta-e, de az ajtón átszűrődő kaján nevetés hallatán kezei még a levegőben megállnak. Tekintete lassan hátrafordul remegő válla fölött, és megállapodik a bojler sötéten pihenő állapotjelzőjén. Elzárja a vizet, bekapcsolja a masinát, miközben nagy levegővételekkel igyekszik visszanyerni lelki békéjét.
Törölközőbe bugyolálva várja, hogy a szerkezet legalább langyosra hevítse fürdővizét, ám az újbóli csapnyitás sem hoz eredményt. A bojlert jobban megnézve azt alaposan elállították a turpis ujjacskák, és a szeminárium ettől még nem fog később kezdődni. Így hát Kati néma sikolyokkal kísérve bonyolítja le élete leggyorsabb tusolását, majd kocsonyaként reszketve kászálódik ki a zuhanyfülkéből. Lila körmeit látva azután végképp elborul az agya. – Nagy levegő, nagy levegő! Kilégzés-belégzés, nem vagyok ideges! Mit szokott mondani mindig a Piri meditáción? Hogy mindenben keressük meg a szépet és tudjunk megbocsátani, az erőszak a gyengék fegyvere, a bosszú nem megoldás és nem nyugtat meg. Hát bocs Piri, de egy faszt nem!
Peti és Maja 18 évesen az élet császárai. Saját albérletben laknak, szétbulizzák az agyukat, és senki nem szól rájuk. Ha pedig valamihez még jobban értenek, mint a bulizáshoz, akkor az a szívatás. Tudják, hogyan törjenek borsot a hívatlan vendégek orra alá és azt is, hogyan ússzák meg a csínytevéseket… általában. Azt viszont nem tudják, hogy Kati sokáig szobalányként dolgozott egy 4 csillagosban. Persze, ha tudnák se sejtenék még mekkora bakot lőttek ezen a reggelen. Mert mégis mi rosszat tehet egy szobalány? Mert mondjuk egy hamburgeres ráköphet a husira, az autószerelő elállíthatja a gyújtást, na de egy szobalány?
Hát pajtás, ha jobban belegondolsz, ők cserélik az ágyneműd, ők tüntetik el a szemeted, és ők takarítják a fürdőszobádat is. Apropó fürdőszoba: tudtad, hogy a WC-t a fogkefével is ugyan olyan tisztára lehet pucolni, mint WC-kefével? Vagy, hogy a szájrúzs remekül használható lefolyótisztításhoz? Ja, és ha ottfelejted a papucsod, és abban van egy kis víz, hát… az nem mindig víz… Szóval barátom, soha ne kezdj szobalánnyal!
