Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nézőpont kérdése

 2013.09.23. 12:43

A neoncsövek mesterséges fehér félhomályában a fonnyadó káposzta üde viaszos csillogással huppant a gumiszalagra. Ircsi a kiürült, piros, műanyag kosarat hanyag eleganciával csúsztatta kistáskaként az alkarjára. Igazán jól mutatott a matt, – egyes rosszmájú vevők szerint kopott – plasztik pánt a napozóágyban szenesedett bőrön, valahogy egy szocreál képeslap balatoni idilljét juttatta az eszembe.

A lány, a mobilja mellett lapuló kártyácska szerint 28 éves volt, de ezt egy 20-assal nyugodtan megdobhatta volna, senki nem vonja kétségbe. Orvosok gondos kezei által kortalanná varázsolt arcán a bőrápoló kozmetikumok és a napi szoli évek kemény munkájával szabályos ráncokká mélyítették az egykori kis szarkalábakat, melyek rendesen csak egy évtized múlva jelentek volna meg. A kollagén és a halvány-rózsaszín ajkak frigye egy sosemvolt dongócsípés örök mementójaként vonta el a figyelmet műlesiklókat ingerlő orrnyergéről és huncut ívű, vékony, tinta szemöldökéről, melyet a rajzoló bizonyára gyermekkora kedvenc mesefigurájától, Maja a méhecskétől kölcsönzött. A szépségipar modern műremekét hidrogén-ősz hajzuhatag fogta, tévedhetetlen stílusérzékkel eligazgatott eklektikus keretbe, az ujjnyi lakkréteg óvó leple alatt, melyet még egy 30 megatonnás plutónium töltet 1000 km/órás szellője se tudott volna arra kényszeríteni, hogy akárcsak egy tincs is elszabaduljon az alkotója által megálmodott helyéről.

A korosodó pénztárosnő kedélyes semmitmondásokkal próbálta a törődés látszatát kelteni vevőiben, egyikkel-másikkal még beszélgetésbe is elegyedett. Ircsi azonban azonnal felkeltette valóság showkon kiélezett figyelmét hatalmas, aranyszínű D&G feliratú napszemüvegével, amitől – talán a barnító túrákból leszűrt bölcsesség nyomán – a nő az üzletben sem vált meg, így kímélve szemeit a fénycsövekből áradó káros UV sugaraktól. A kitűző tanúsága szerint Segíthetek Teréz, az Ircsi előtt alkalmatlankodó babahányás szagú anyuka félkilós kenyerét egy pedálnyomással letaszítva a gumiszalagról utat engedett a Celebnek.

– Hogy van Ircsikém? – kérdezte negédes mosollyal, mintha mindig is ismerték volna egymást.

– Nem jól. – jött a TV-ből már jól ismert ártatlan, kislányos (irigyei szerint nyafogó) hangon az elgyötört válasz.

– Mi történt drágám? – sietett egykori kedvence segítségére hirtelen támadt anyai felelősségtudattal Segíthetek Teréz.

– A férjem azt mondta bolond vagyok. – sóhajtott nagyot a sztár.

– Aaaa mit tudnak azok az ostoba férfiak! – legyintett – Különben is, mi a maga férje, talán pszichiáter?

– Az. – csillant föl Ircsi szeme – Honnan tetszik tudni?

A bejegyzés trackback címe:

https://szatirokesszatirak.blog.hu/api/trackback/id/tr865529659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása