Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lebukás

 2013.09.16. 11:19

Günther, amolyan igazi felső-szászországi hivatalnok volt. Szürke zakó, hozzáillő szövetnadrág élére vasalva. Bevérzett szemei éberen fürkészték a monitort a nappali kellemes félhomályában. A méretes tölgyfa íróasztalon egymás mellett, katonás rendben sorakoztak a fényképek Heidiről és a gyerekekről, tablószerűen bemutatva az életüket. Mióta Dieter egyetemre ment, Peter pedig összeköltözött Klara-val, egészen csendes lett a nagy ház. Heidi mostanában sokat túlórázott és mindig 8 után ért haza, így munka után Günther nyugodtan hódolhatott legújabb hobbijának, az internet szörfözésnek. Szinte megszállottan falta a tudást imádott bélyegeiről. Képes volt hosszú órákig böngészni egy-egy ritka darab történetét kutatva.

„Düsseldorfi piknik” – jelent meg a keresősávban, ahogy leütötte a billentyűket. Majd az egeret az első találat fölé vitte és klikkelt… erre az 1912-es miniatűr festmény helyett a monitort mezítelen nők lepték el a legkülönfélébb pózokban kéjelegve egymással. Aztán hirtelen egy videó lejátszó nyílt meg a kép közepén és a homályos, régi felvételen egy férfi, gyönyörtől eltorzult arccal nyögött a kamerába, miközben partnernője előtte térdelt a fűre terített pokrócon.

– Jézusom! – takarta el a szemét Günther zavartan, majd kapkodva próbálta eltalálni a piros x-et a jobb felső sarokban. – Micsoda fertő! – háborgott levegő után kapkodva. Eddig még sohasem találkozott internet pornóval, sőt, semmilyen pornót nem nézett életében. Sokszor még attól is zavarba jött, ha a felesége meztelenül mutatkozott előtte világosban. Szigorú, katolikus, szex-ellenes neveltetésétől a testiség nagyon távol állt. – Ilyen disznóságot egészséges ember nem néz! – de a kíváncsiság nagy úr, a test pedig gyönge, úgyhogy néhány perc belső viaskodás után a képernyőn ismét felnyögött az a férfi és Güntherben megmozdult a természet. 62 év szunnyadás után a kultúrát, nevelést és erkölcsöt félresöpörve kezdte szétfeszíteni a nadrágját olyan elemi erővel, hogy két kézzel sem tudott neki megálljt parancsolni. Szemei csak a szőke fürtöket látták, ahogy kacéran ringatóztak előre-hátra, és ahogy távolodott a kamera, lassan kirajzolódtak a formás mellek és a feszes fenék, és úgy csúszott egyre lejjebb a szürke slicc is.

A hivatalnok szinte transzba esett, ahogy a cselekmény haladt előre és a művésznő fölállt, majd egyik lábát átvetve a férfi derekán magába bújtatta a méretes hímtagot. Felrémlettek előtte kamaszkora bűnös simogatásai, de apja már rég nem élt, hogy a nadrágszíjjal véresre verje a kezeit. Szemei fönnakadtak és őrülten zihált, majd mikor újra a monitorra nézett, jobb keze megállt, és elakadt a lélegzete: – Heidi? – bámulta hitetlenkedve a szőkeséget, aki teli szájjal sikoltozott a kamerába. – Az én Heidim? – csuklott ki belőle a kérdés még vagy negyvenszer, mire a videó véget ért, ő pedig csak ült a nappaliban apróra zsugorodott férfiasságával a kezében, és a szeméből eltűnt a frissen fellobbant tűz, helyette maradt a végtelen szürkeség.

Három órával később Günther még mindig csak bámult maga elé, mikor a zár kattanása visszarántotta a földre. – Jó estét, drágám, hazaértem! – hallotta felesége hűvös hangját.

– Mindent tudok rólad! – szakadt ki a férfiból a tajtékzó düh minden udvariasságot félretéve.

– Mi van magával, Günther? Mit tud rólam?

– Ne játszd nekem az ártatlant te repedtsarkú!

– Megrémít! Talán megint többet vett be a zöld pirulából?

– Láttalak, Heidi! Láttalak! Ott, azzal a férfival a réten.

– Mégis miről beszél?

– A disznó filmről, amiben a férfin oboázol, mikor az én micsodámat a kezedbe se veszed! Aztán ott istentelenkedtek a szabadban, mint az állatok. Hogy tehetted ezt Heidi? Hogy tehetted ezt velem? – zihálta Günther kétségbeesett könnyeit nyelve.

A nő szeme összeszűkült, mint egy penge, a bőre teljesen színtelenné fakult, majd éles hangon a férjének szegezte a kérdést: – Szóval pornót néztél?

A bejegyzés trackback címe:

https://szatirokesszatirak.blog.hu/api/trackback/id/tr105516565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása